Ha semmit sem vársz tőle (dehogynem vársz), s ha
semmit sem vár tőled (?), mert rusnya vagy, vén vagy,
mert nem vagy az esete, mert piff-puff képtelen vagy
felkelteni a kíváncsiságát, mert… Azért ha egy
gyönyörű nővel találkozol, ha ott áll veled szemben,
ha a szemével, az arcával, a testével (a varázsával?)
elkap, s miként a vadat a csapda, kisbolygót a nagy
(„egeret a macska”?) fogva tart, nem enged, s szenvedsz
(mennybe szállsz, meghalsz, feltámadsz), de neki,
azon túl, hogy elmosolyodik, netán szót vált veled
(nem vált), fogalma sincs róla, hogy amit tesz
(nem tesz), annak van-e, s mekkora a jelentősége,
akkora-e, amekkorát te tulajdonítasz neki (te, akit ő
nem annak lát, néz, aki vagy, s pláne nem annak,
akinek gondolod, érzed [?], képzeled [?] magadat),
vagy semekkora, csak múló zizzenet az egész,
egy vagy az ezer (ezeregy?) közül, aki
megakadt benne, s azonnal megbúbolná, de ezt ő,
még ha valamilyen fokon (talán) tetszik is neki,
(most) nem akarná (?), tehát meglehetősen különbözik
a dolog két vége, s csak a felettetek való (?), a helyzet
(a pillanat) előidézője (teremtője?), akiről (amiről?)
szinte semmit sem tudtok, de akinek (aminek), ha
sajogva (és utólag) belegondolsz, lennie kell, csak ő
tudhat mindent, s lehet, hogy csupán próbára tesz
benneteket, mindenekelőtt téged, hogy van-e (még?)
szemed (képességed, merszed) a szépség (a teljesség?,
a tökély?) felismerésére, az érte való fellángolásra,
küzdelemre (netán halálra), vagy nincs, s persze őt,
a csodálatost is, hogy ki tudja-e váltani benned (még?)
az önkívületet, meg tud-e bolondítani, vagy nem…
Azért ha egy gyönyörű nővel találkozol,
nem hagyhatod ki, hogy tétovázás nélkül (még ha csak
elmosolyodik is, miként a hegyoldal, amikor felhő fut át
a nap előtt), hogy ki ne mondd, a szemébe ne mondd,
hogy meg ne mondd neki, hogy gyönyörű… hogy
gyönyörű vagy… Tartozol vele önmagadnak, aki
eszerint lényegében (szavakban?) ugyanaz vagy még,
s tartozol vele a titoknak (az univerzumnak? a
létezésnek?), aki (amely?) feltehetően bizonyosságot
akar, tudni akarja, hogy jól csinálja-e (csinálod-e),
hogy nem kell-e máris beavatkoznia,
kicserélnie (pusztulni hagynia?, pokolra vetnie?) a mű
(a műve) egyik felét, s újrateremtenie a másikat is.
